Ez kicsit megható,nagyon meglepődtem azon,hogy 11 évesen ez is kijöhet egy gyerekből.
Oroszlánszív
Kora reggel volt.Még aludtam,mikor anya felkeltett.A lelkemre kötötte,hogy maradjak a rejtekhelyen,amíg ő vadászni megy.Csak én,és a testvérem.A levegő kint még párás volt,és egy gnúcsorda haladt el a közelben.Látni lehetett anyát,amint az állatok közé fut.Egy borjút vett célba,le is terítette.A vadak mind előtte,mellette,vagy közötte futottak,amikor jött a baj.Elvesztettem anyát.Sehol sem találtam,és kezdtem aggódni.Egy lépést tettem előre,hátha meglesz.Ott feküdt a földön.Elindultam felé.
-Te meg mit csinálsz?-kérdezte a húgom.-Itt kell maradnunk!
-De... anya...
-Hol van?
-Ott... a földön.Meg kell nézni.
-De a gnúk még ott vannak!
-Az engem nem zavar.Valami baj történt!
Szép lassan közeledtem felé.
-Hé!Várj meg engem!-kiáltotta a tesó.Én nem álltam meg.Amint odaértem,szólongatni kezdtem:
-Anya... -ismételgettem.Semmi mozdulat.Óvatosan rátettem a mancsom,de megint semmi...
Hozzádörgölőztem,de mozdulatlanul feküdt.Leültem mellé,és őt néztem,Shakirával,a húgommal együtt.
-Gyere.Induljukn.Anya nincs többé.Látod?
-Én nem megyek!Te indulhatsz,én maradok!-mondtam kicsit sértődötten.Lefeküdtem anyuci mellé,és hozzábújtam.Éhes lettem,de sehol semmi élelem.Felettünk felhők gyülekeztek.Pár perc múlva esett,én pedig sírtam.Tudtam,hogy anya nem kel fel többé.-Hé,gyere!-szólt nyugodt hangon Shakira.
-Mindjárt.-válaszoltam kisírt szemekkel.Rövid szünet után folytattam:-Megyek már.
-Az jó!Minél messzebb kerülünk, annál jobb!
-De miért?
-Hahó!Errefelé rengeteg a hím oroszlán.Azért, nagyokos!
-Ne hívj nagyokosnak!Utálom!Ha így állunk, én elmegyek!Nélküled!-azzal elfutottam.Nagyon sokat veszekedtünk, amióta a harmadik testvérünket megölte egy hiéna.Szép lassan sétálgattam az óriási szavannán.Bánatomban azt se néztem, merre megyek.Felnéztem az égre,ami még mindig borús volt.-Anya.Bármit megadnék,hogy még egyszer lássalak.Azt hittem,ilyen nem fordulhat elő.Te kitűnő vadász voltál.Sajnállak!Nagyon hiányzol!-mondtam,majd elsírtam magam.Egy nagy, kidőlt fának a törzsén üldögéltem.Furcsa hangra lettem figyelmes.Hiénák hada közelgett, szerintem élelemért kutattak.Leugrottam a fáról, hátha nem vesznek észre.Morogtam ilyedtemben.Hátralapítottam a fülemet,és megbújtam a magas fűben.Egyre közeledtek felém, majd az egyik kérdőn nézett rám.Valamit mondott, de nem értettem tisztán.Öten voltak, az egy ellen.Hátrafelé lépkedtem,majd elfutottam.Mögöttem rohantak a hiénák, de csak addig, amíg nagy nehezen fel nem másztam egy fára.Rájuk fújtam, ők pedig elmentek.Nagy nehezen, de sikerült megúsznom.A nap már lemenőben járt,mikor sikerült lemenni.Féltem, hátha visszajönnek, vagy talán mások is felbukkanhatnak.Rengeteg idő telt el,és sehol egy lélek sem járt a közelben.Este volt.A hold gyönyörűen világított,ez adta a fényt.Szép lassan haladtam,mint egy pici oroszlán a nagy szavannán.
-Vajon mi lehet Shakirával?-kérdeztem,mintha válaszolnának,majd éles ordításra lettem figyelmes.Egy hím oroszlán volt.
-Segítsééég!-kiáltotta egy hang.Azonnal elkezdtem rohanni.Mire odaértem,az idegen eltűnt,csak egy födön fekvő állatot láttam.
-Hahó!Van itt valaki?-szóltam félő hangon.Ilyesztő volt.
-iiii... geeeen.-hallottam,ahogy valaki nyöszörög.Sétáltam a hang irányába,majd belebotlottam valamibe... jobban mondva,valakibe.A földön feküdt Shakira.Az oldala elég jól vérzett,és látszólag nagyon fájt neki.
-Jól vagy,hugi?-kérdeztem meglepődve.
-Szerinted?Az az idióta oroszlán meg akart ölni!
-De hogy?Mit csináltál?
-Semmit... Sétáltam,és... és... egyszerűen rám támadott.Észre sem vettem.
-Értem...-mondtam,majd leültem.
-Veled történt valami?
-Az üldöző hiénákon kívül nem.
-Miért üldöztek?
-Nem tudom.Felkergettek egy fára.Most történt,délután.
-Aha.Én rosszabbul jártam!
-Jobb lesz,ha keresünk valami menedéket.
-Rendben.-szólalt meg ismét Shakira,és fel akart állni.
-Látod,nem sikerül.Engem itt kell hagynod.
-Nem!Én nem hagylak itt!Elviszlek téged.Tudok a közelben egy üreges fát.Oda elbújhatunk.
Elvonszoltam a tesómat ahoz a kidőlt fához,és lepihentünk aludni.Másnap én már kora hajnalban fent voltam,és nézelődtem,hátha meglátok valami elpusztult állatot.Nem találtam mást,mint egy oroszlánfalkát,amint egy gnút falnak.
-Hé,Shakira!-szóltam oda a húgomnak.Semmi válasz.Rövid szünet után folytattam:-Tesó!Ébresztő!Ott egy falka!Talán befogadnak!-ismét nem hangzott válasz.Közelebb mentem egy lépést,hogy megnézzem,él-e.A hasára tettem a mancsom,és érezni lehetett,ahogy mélyen alszik.Nagy kő eset le a szívemről.Azt hittem,belehalt a sérülésébe.Visszanéztem az oroszlánokra,akik már majdnem megették az egész állatot.Közelebb mentem hozzájuk,mire egy kölyök nekem rontott.Pár héttel fiattalabb lehetett nálam.
-Szia!-mondta.
-Ööö.. Sszia!-válaszoltam kissé félénken.
-Hol az anyukád?-kérdezte izgatottan,és nagy szemekkel figyelt.
-Izé... hogy mondjam... eltaposta egy csomó gnú.
-Sajnállak!Testvéred van?
-Igen,van.Ott alszik annál a kidőlt fánál.
-Ő miért nem jött?
-Egy hím oroszlán éjszaka megharapta.
-Jól van?
-Szerintem igen.
-Akartok velünk enni?Megbeszélem apával!
Épp indulni akart,amikor megálllítottam.
-Várj!Mi lesz,ha nem engedi meg?
-Elzavar.Miért?
-Csak... csak... kérdeztem.Menj.Én megnézem a húgom.-azzal visszaindultam Shakirához.Már fent volt,de ülni nem tudott.
-Mi történt?-kérdezte.
-Semmi.
-Hol voltál?
-Ott annál a falkánál.Lehet,hogy kapunk enni!
-De mi lesz velem?Alig bírok mozogni!
-Nyugi.Ha te nem is éled túl,de én talán igen.
Pár percig ültem Shakira mellett,mire az idegen kölyök odajött hozzánk.
-Na mit mondott?-kérdeztem.
-Hát... azt mondta,hogy... hogy... nem.
-De miért?
-Mert szerinte idegen kölykök nem jöhetnek a közelünkbe.És azt is üzeni,hogy takarodjatok a területünkről,különben megöl titeket.
-De én hogy menjek el?-üvöltötte a hugicám.
-Azt én nem tudom.És legyetek óvatosak!-amint befejezte,elment.
-Akkor hogy menjünk el?-kérdeztem Shakirától.
-Én nem tudok,de te talán igen.Hagyj itt,különben véged.Nekem úgy sincs már esélyem.
-De... De...
-Menj.Én már nem fogok meggyógyulni.Látod,felülni sem tudok.Szerencsém van.Mások már rég elpusztultak volna.Én bírom.Te pedig tovább fogsz élni.
-Biztos ezt akarod?
-Igen.Sok sikert.Ha meghalok,fentről bíztatlak majd.Küzdj,hogy túléld!
-Azt teszem,amit jónak látok.Maradok.Ha kell,küzdök érted.Én nem adom fel.Bármi áron megvédelek!
-Nem kell ezt tenned.
-De.
Estefelé járt az idő.A falka egy nagy lombos fa alatt feküdt,csak az egyetlen hím ült,és minket figyelt.Féltem.Felállt,és egyre közeledett felénk.Morgott,és vicsorgott.
-Ti még itt vagytok?-kérdezte dühösen.
-Nem tudunk elmenni.-válaszoltam nagyon félénken.
-Engem nem érdekel.Távozzatok,vagy az életetekkel fizettek!
-Mondtam már,hogy nem tudunk!A húgom megsérült,és nem sikerül felállnia.Még ülni sem tud.
Az idegen egyre dühösebb lett.
-Ki a húgod?
-Ez a kislány itt,mögöttem.Most alszik.
-Azt te csak hiszed!Ébreszd fel!
-Rendben.Shakira,ébresztő!-vártam egy kicsit,de semmi válasz.Megböktem az orrommal,de nem mozdult.Rátettem a mancsom,hogy meghallgassam a szívét.Semmi.A húgom még az nap elhunyt.Sírtam.Nagyon fájdalmas volt.Már csak én,és az apám vagyunk.Ha megtalálom.Elfutottam dühömben.Két kilóméterre a kidőlt fától megálltam,és lefeküdtem kicsit pihenni.Nagyon elfáradtam,ugyanis ennyit még életemben nem futottam.Felpillantottam az égre,és láttam,hogy sötét felhők gyülekeznek.
“Vihar lesz. „ -gondoltam.Így is lett.Pár perc múlva már esett.Én felálltam,hogy megkeressem apát.Hamarosan csak úgy ömlött a víz,és a szél nagyon hevesen fújt.Szép lassan mentem,de alig bírtam.Az eső állandóan a szemembe ment,a szél pedig hátrafújt.
-Apa!Apa!-szólítgattam percenként.Egyre reménytelenebbnek tűnt az egész.Sehol senki,olykor csak egy antilopot látni itt-ott.Aztán jött a baj.Hirtelen elsötétedett körülöttem minden.Nem értettem semmit.Nem tudtam,mi történt.Órák teltek el.Még mindig ott feküdtem a földön,aztán kinyitottam a szemem.Az eső még esett.Fel akartam ülni,de mintha valami visszatartott volna.Hirtelen összerezzentem.Nagyon hideg volt.Pár percig még feküdtem,majd megláttam valamit.Jobban mondva,valakit.Egy hím oroszlán állt mellettem.
-Apa...?-kérdeztem erőtlenül.-Te vagy az?
-Igen.A földön feküdve találtam rád.Hol vannak a többiek?
-mmmeghaltak.
-De hogy?
-Anyát eltaposták a gnúk.Shakirát pedig megharapta egy oroszlán.
-Sajnálatos.De te legalább élsz.
-Igen.Örülök neki.-fejeztem be,és nagy nehezen felálltam.A lábaim remegtek.Nem éreztem jól magam.Fájt a fejem,és szédültem.Lassan odatántorogtam apához,mellébújtam,és elkezdtem sírni.Nagyon hiányzott.-Éhes vagy?-kérdezte.
-Igen.Napok óta nem ettem!
-Akkor megyek vadászni.Hamarosan jövök!-fejezte be,majd felállt.
-Várj apa!
-Mi az?
-Légy óvatos.Nem szeretném,ha úgy járnál mint anya.
-Óvatos leszek,megígérem.-apa elnevette magát,majd elsétált.Én vártam,és vártam.A nap már sütött,a felhők elmentek.Boldog voltam.Hamarosan megjött apu egy antiloppal.Odafutottam hozzá,és falatozni kezdtem.Jól esett egy kis étel.
-Amúgy itt vannak ellenségek?-kérdeztem.
-Igen,vannak.Mostanában errefelé kóborol három hím oroszlán.Velük vigyázni kell.
-Oké,majd vigyázok.
Délután volt.Éppen egy fa árnyékában pihentünk,amikor a távolban megláttam az idegeneket,akikről apa mesélt.Felénk tartottak.Én hátrébb vonultam,hogy ne tudjanak bántani.Felmásztam a fára,és figyeltem.Láttam,amint összeverekednek apával.De csak kettő volt támadott az én egyetlen szülőm ellen.A harmadik engem próbált elérni a fa túloldaláról.Az oroszlánok nem jók fára mászásban,de én az vagyok.Ráfújtam a betolakodóra,de őt nem félemlítettem meg.Felkapaszkodott a törzsbe,és fölpattant.Morgott rám,és vicsorgott az állkapcsa.Megragadott,és elfutott.A többiek tána.Tehát engem akartak.Nekivágtak egy nagy sziklának,majd a legnagyobb belém mélyesztette a karmát.Nagyon fájt,és felsikítottam.A távolban láttam apát,ahogy kétségbeesetten néz utánam.Mély sebek voltak rajta.Pár percet vártam,majd elfutottam.Alig bírtam menni.Az üldözőink már nem követtek,mire visszaértem.Apa a fa tövében feküdt,és a sebeit nyalogatta.Leültem melé,és követtem a példáját.Nagyon szúrt az oldalam,minden mozdulatnál.Sápadt voltam,és szédültem.Éreztem,itt a vég számomra.A sok megpróbáltatást,szenvedést,üldözést túléltem.Életem legszebb pillanata,mikor megtaláltam aput.A legszörnyűbb pedig az,hogy elvesztettem anyát és Shakirát.De még ott van Leo,akit kicsi korunkban öltek meg hiénák.Éreztem,hogy könnyek szöknek a szemembe,majd lefeküdtem.Apa,és lánya kettesben.Bár a múltamat tekintve,szörnyű életem volt.Állandóan féltem,és reszedtem.Órák teltek el.Hamarosan ülni nem bírtam.Úgy tűnt,tényleg belepusztulok.Apa egész végig mellettem volt.Miatta születtem meg.Egyszerre örültem neki,és dühös voltam rá.Nem ő tehet mindenről.De ha ott maradok a rejtekhelyünkön,talán előbb elpusztulok.Ha nem futok el a húgi mellől,talán még élne.Az egész miattam történt.Mindenről én tehetek.Anya utolsó vadászata.Őt figyeltem,ő pedig engem.Eltereltem a figyelmét.Aztán otthagytam Shakirát.Szörnyű,miket műveltem.Megérdemlem az örök pihenést.Szép lassan behunytam a szemem.Jobban mondva,lecsukódtak.Mély álomba zuhantam.Éltem,csak aludtam... Egyenlőre.Órák teltek el.Szörnyű fájdalmat éreztem az oldalamnál.Összerezzentem,majd ismét lecsuktam a szemeim.Ezúttal örökre.Még aznap meghaltam.Már nem fájt semmim.Nem éreztem semmit.Mégis,... hiányzik az élet!
VÉGE
Zafír
1
Réges régen kezdődött minden. Békésen szunyókáltam anyával és a többiekkel a barlangban, mikor egy nagy durranásra lettem figyelmes. Anya és apa kirohant, de természetesen én is követtem őket. Hatalmas nagy gépek közeledtek, vadászok és vadászkutyák tucatnyi számmal. Nagyon ijesztő volt. Az erdő összes vada menekülésre fogta. Én visszahúzódtam, és csak vártam a végkifejletet. A négy testvéremmel, Cleo-val, Villámmal, Lolával, és Shakirával összebújva kuporodtunk a sarokban. Apa, anya, és a falka összes tagja kifelé indult, hátralapított fülekkel, morogva és vicsorogva. Ettől megjött a bátorságom, és kirohantam a szabadba. A felnőttek mind körülvették a betolakodókat, de ők mit sem törődve velük, tovább folytatták a rombolni valójukat. Én elbújtam egy kidőlt,üreges fába. Láttam, ahogy kivágják, eltapossák a növényeket. Pár perc múlva pedig lángokban állt az egész hely. Mindenki elment. Az emberek körülnéztek, van-e itt még élőlény. Mivel nekem fehér bundám van, könnyen észrevettek.Felkaptak, és bedobtak egy ketrecbe. Egy autóval elvittek. Én már csak az égő erdőt néztem, mikor anya előugrott a semmiből. A tekintete ezt sugallta: “Nem lesz semmi baj! „ A hely, ahova vittek, sötét volt, és poros. A falak szürkék, sehol egy ablak. Odaláncoltak a falhoz, majd bevágták az ajtót, és elmentek. Sírni kezdtem. Megfosztottak a szabadságtól. Megfosztottak a családomtól. Barátaimtól. Elvettek tőlem mindenkit, akit szerettem. Úgy éreztem, soha többé nem jutok ki innen. Bezárva. Egyedül... Mind ez négy éve történt. Elvették az élőhelyünket. Egy nap még bosszút fogok állni!
2
Életem minden napját azzal töltöttem, hogy megpróbáljak kijutni innen. Egy nap, elérkezett az én időm... Két ember beszélgetett egymással, én pedig végig hallgattam az egészet.
- Szerinted mit csináljunk ezzel a bolhazsákkal itt? - kérdezte az egyik.
- Talán még jól jöhet valamire. Például... Kísérleti állat?
- Egy farkast?
- Igen. Mit szólsz?
- Nekem megfelel.
- Már van is hozzá emberem.
- Remek! Holnap küldjük!
- Oké! - fejezték be, majd elmentek. Tökéletes ötlet. Amint kinyitják a ketrecem ajtaját, és leveszik a lábamról azt a láncot, elfutok. Már várom a holnapot! De addig is, átalszom a napot!
Eljött a nagy nap. Arra ébredtem, hogy valaki kinyitja a zárkámat, majd a láncot is leveszi. Megragadtam az alkalmat, és elfutottam.
- Hé! Állj meg, te dög! - ordibálta. Egy hosszú folyosóra értem, egy csomó ajtóval. - Most meg vagy! Nem tudsz sehová futni! - Ekkor belépett a szemben lévő ajtóból egy fickó. Kintről fény szűrődött be. Gondoltam, arra van a kijárat. - Fogd meg! - Mind ketten terpeszben álltak, úgyhogy könnyen kisurrantam a lábuk alatt.
- Azta! - mondtam meglepődötten, amint kiértem. - Végre! SZABADSÁG!!!!!!! - futottam egyenesen előre, de csak betont éreztem a lábam alatt. - Annyira ismerős ez a hely... - Szemeim döbbenten bámultak egy barlangra, mely ott állt a sok füstölő ház között. Drótkerítés vette körül.- Itt már jártam! Négy éve. Mi történt azóta? Az emberek mindent átvettek? De miért? Volt rá okuk? Ez a hely régen a miénk volt! Csak is a miénk! - Az erdő egy részét kiirtották. Mindenhol szürke gyárak ezrei álltak. Éreztem, hogy a szemem könnybe lábad. - Ne... Ne... Ne! - hajtogattam. Sírva gondoltam vissza a támadásra. - EMBEREK! HALLOTOK? EGY NAP MÉG MEGBÁNJÁTOK AMIT TETTETEK!!!!!!!!!
3
- Most meg vagy! - kiáltotta egy hang. Megfordultam, és ott állt mögöttem a bestia, kezében egy nagy ütővel. Mire észhez kaptam, már lengette felém, és PUFF! Már le is csapott. Elájultam. Később arra keltem, hogy valaki nyalogat... Jobban mondva, valakik. Három kisfarkas állt előttem. Mind barna volt, egy kivéve. Ő fehér, mint én. Lassan feltápászkodtam a földről. Kicsit távolabb két farkas ült egy sziklán.
- Ők a mami és a papi. Bemutassalak nekik? - Szólalt meg az egyik csöpség.
- Igen, persze! - válaszoltam.
- Amúgy hogy hívnak?
- Zafír.
- Szép neved van! Az enyém Cleo! A testvéreimé pedig Jack és Liliom.
- Rendben.
- Szia Cleo! - szólalt meg a kicsi anyja.
- Szia mami! Ő Zafír!
- Szia Zafír.
- Ö ö ö... Hello! Hogy kerültem ide?
- Én mentettelek meg. Miután leütöttek, el akartak vonszolni, és mikor egy teher autóba raktak, óvatosan elvittelek úgy, hogy senki sem vett észre. Hallottam, hogy kiáltozol. Miért?
- Még kicsi koromban történt... Az emberek elraboltak, majd felégették az egész erdőt. Négy éven keresztül a kemény betonon jártam.
-Sajnállak. Velem hasonló történt. Felégették az erdőnk egy részét, és mindenkinek el kellett menekülnie. Féltem, mikor anya kihozott a barlangunkból, és elbújtatott. Valamilyen okból csak engem. A másik három testvérem bent maradt. A negyedik pedig eltűnt.
- Mikor történt ez?
- Négy éve.
-Akkor a testvéreid is ott lehetnek, ahol engem tartottak fogva.
- Lehet. De mir akartak velük?
- Engem kísérleti állatnak akartak elvinni. Ekkor jöttél te.
- Akkor már késő.
- Talán nem. Csak több farkas kellene.
- Mihez?
- Elvenni az emberek élőhelyét.
4
- Tehát bosszút állni?
- Igen. Benne vagy?
- Rendben, benne. Hiszen nekem is elvették az otthonom.
- Oké. Először a fogva tartott farkasokat kell kiszabadítani.
- Renben. Mi a terv?
- Éjjelente a bejárat előtt őrök állnak. Náluk van a kulcs.
- Mihez?
- Az ajtókhoz. Te eltereled a figyelmüket, én pedig besurranok.
- Oké. Aztán?
- Befutsz az erdőbe, majd valahova elbújsz. Amíg keresnek, visszajössz, és együtt kiszabadítjuk őket. Az a gond, hogy rengeteg az ajtó. Tehát érthető?
- Igen.
Az este hamar eljött. Egy bokor mögött bújkáltunk, és vártuk a megfelelő pillanatot.
-Rendben. Menj! - suttogtam. A terv tökéletesen ment. Az őrök elfutottak, én pedig bementem. Az egyik ajtó mögött Három farkas volt. Egy hím, két nőstény.
- Te meg ki vagy? - kérdezte az egyik.
- Az most nem lényeges! Ki szeretnétek jutni?
- Igen! - mondták egyszerre.
- De hogy szeded le ezeket a láncoksat?
- Mindjárt jövök! - kifutottam. Az őrök visszaértek. A kezükben tartották Cleo-t, azt aki megmentett. Mi lesz ebből?
5
Elbújtam egy közeli bokorba, és onnan néztem az eseményeket. Amint elmentek, ismét belopóztam. Egy ajtó résnyire nyitva volt, és benéztem. öt ember állt bent, és egy fehér asztalra kötve Cleo.
- Ezt a farkast most hozták be. - mondta az egyik.
- És mit akarsz vele csinálni? - kérdezte a másik.
- A bundája elég értékes. Jó sok pénzt szerzünk érte!
- Ja, már értem! Akkor kezdjük?
- Kezdjük. - Ekkor berontottam az ajtón. Mindenki rám figyelt, én pedig mozdulatlanul álltam.
- Mit csinálsz Zafír? - Kérdezte Cleo.
- Fogalmam sincs. Megmentelek... Talán... Asszem.
- Kapd el! - ordította az egyik ember. Mind utánam kaptak, de én gyorsan elfutottam, ők pedig utánam. Nem tudtam merre menjek. Végül kijutottam a szabadba. Bent egy farkas vonyítását hallottam, majd farkasok százai jelentek meg az erdő felől, majd mind berontottak az ajtón, persze engem összetaposva. Egy ember lépett ki, és mire én feltápászkodtam, újra a földre kerültem. Nem tudom miért, de elájultam. Már csak órákkal később keltem fel. Ismét bezárva találtam magam egy szűk helyen egyedül, magányosan egy ketrecben. Később valaki belépett hozzám egy tálkával. Átnyújtotta nekem, én pedig beleharaptam a kezébe.
- Áúúú! - kiáltott fel. - Mit művelsz? - Én csak morogtam rá, amiért bezártak ide. - Nyugi! - nyugtatott, mire én elhalgattam. - Nem akarlak bántani. Én sem szeretek itt lenni. Az apám kényszerített rá. ő a főnök, és szeretnélek titeket kiszabadítani. Ígérem, megteszem amit tennem kell.
6
Nap telt a nap után, de még mindig ott kuksoltam a kis zárkámban, magányosan. Egy szép reggelen pedig belépett hozzám egy ember, és kinyitotta a ketrecem, majd leszedte a láncot a lábamról. Úgy gondoltam, eljött számomra a szabadság. Kivezetett az ajtón.
- Menj. Szabad vagy. - majd bement. Kérdőn néztem rá, hogy mi van, de végül elindultam az erdő felé. Nekem nagyon nem tetszett a dolog... valamit rejtegettek. Éjjel egy fa tövében aludtam, mikor éles ropogást hallottam. Felnéztem, és láttam, hogy ég az erdő.
- Segítsééég!!!! - kiáltozott valaki. Elindultam a hang irányába, ami egy barlangból jött. Egy kis farkas volt az. Sikeresen kihoztam, de addigra az egész erdő lángokban égett.
- Jajj, ne már! Most aztán messzire mentek!
- Kik? - kérdezte a kölyök.
- Az emberek! Gyere! Menedéket kell keresnünk! - azzal felkaptam, és elrohantam vele. Egy kis tavacskához értünk, ami már az erdőn túl volt. Lefeküdtem kicsit, mert fáradt voltam.
- Hogy hívnak? - kérdezte a kicsike.
- Zafír.
- Szép neved van! Az enyém Nina.
- És hol vannak a szüleid?
- Nem tudom. Vadászni indultak, de órák óta nem jöttek vissza.
- Sajnállak. Valószínűleg odaveszket a tűzben.
- Szerinted lehet?
- Persze, van rá esély. Csak azt nem értem, az emberek miért gyűlölnek minket?
- Nem tudom.
- Most pihenjünk le. Rendben?
- Rendben.
7
Másnap reggel Nina keltett engem.
- Zafír! Zafír! Ébredj! - szólongatott. Mire kinyitottam a szemem, a kicsi farkas ott ült előttem, mosolygott, és csóválta a farkát.
- Mit szeretnél?
- Éhes vagyok! Elkísérsz vadászni?
- Vadászni?
- Igen!
- Olyat én nem tudok.
- Hogy hogy? Felnőtt vagy. Nem?
- De, az vagyok. Csak tudod... én nem tudtam megtanulni, mert engem még kicsi koromban elraboltak az emberek.
- Tényleg? Nem is tudtam! Akkor honnan szerzünk kaját?
- Megpróbálok vadászni. Maradj itt, hamarosan jövök. - fejeztem be, majd elmentem. Hamarosan megláttam egy szarvas csordát. Lelapultam egy bokorba, és vártam a megfelelő pillanatot. Egy kis borjú csatangolt a közelben, és én rögtön lecsaptam rá. Leterítettem, de fogalmam sem volt, hogy kell megölni. Végül is sikerült, majd elvonszoltam a kicsi Ninához.
- Rendben, Nina, meghoztam a reggelit. - De Ninát sehol nem találtam. - NINA! NINA! - ordítoztam. Mindenhol kerestem, de semmi. Szomorúan tértem vissza a borjúhoz. Elkezdtem falatozni. Valahonnan kutyaugatást hallottam, majd egy puskás ember jelent meg előttem, kezében... Nina. Kapálózott szegényke, én pedig dermetten néztem előre. Levegőt is alig mertem venni.
8
A vadász óvatosan lerakta a kis farkast, majd a puskájához nyúlt. Elővette, és felém szegezte.
- Zafír! - kiáltott egy ismerős hang, és mire körbenéztem, hogy ki volt az, addigra már az ember a földön feküdt, fölötte pedig Cleo. - Zafír! - mondta újra, majd odalépett elém.
- Mi a baj?
- Jack rosszul van!
- Azonnal megyek! Gyere Nina! - majd elkezdtünk futni. A kicsi fiú ott feküdt egy sziklának dőlve. - Amúgy miért nekem szóltál?
- Nem találtam mást a közelben.
- És a többiek?
- Fogalmam sincs, merre járnak. Azóta nem találkoztunk, hogy elfogtak. Jackre pedig most találtam rá, és nem tudom kihez fordujak.
Nina közelebb ment a kis farkashoz.
- Hello! - köszönt neki. Semmi válasz. Ezúttal rátette a mancsát, majd egész halkan megkérdezte: - Mi történt veled? Segíthetek?
- Nekem van egy ötletem! - mondtam, majd elkezdtem futni, egyenesen a város felé. Pár perc alatt ott is voltam, majd egyenesen arra a helyre értem, ahol korábban fogva tartottak. Az ajtó nyitva állt, én pedig besétáltam.
- Mondtam már, hogy semmi értelme! - szólalt meg valaki.
- De igen! Nem érted? Így bosszút állhatunk a farkasokon! Látod a tervet is!
- Lá Ugye?tom! Ebben nem vagyok benne! Én szeretem az állatokat! Nem fogok belemenni a kis tervedbe! És akkor erről még a kormány se tud! Ha megvalósítod, el foglak árulni!
- Nem mered!
- De igen! És ugye tudod, hogy jól értek az állatok nyelvén! - azzal kiviharzott a teremből. Én elé léptem, mire ő megkérdezte: - Mit keresel te itt?
“Kérlek, segíts! A barátom kölyke beteg. Csak te tudsz segíteni! Kövess! „ - mondtam magamban, majd elindultam, ő pedig követett. Tíz perc múlva oda is értünk.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Cleo.
-Hoztam valakit! - majd az ember közelebb lépet Jack-hez. Óvatosan rátette a kezét.
- Jajj, istenem! - szólalt meg nyugtalanul.
9
- Mi történt? - kérdezte Cleo aggódóan.
- Megmérgezték. - válaszolta.
- HOGY MI???? - üvöltötte. - Lehet ellene tenni valamit?
- Talán. Hamarosan jövök! - mondta, majd felkapta a beteg farkast, és elsétált.
- Szerinted meggyógyul? - szólalt meg az aggódó anya.
- Nem tudom.
- Addig mit csináljunk?
- Nekem van egy ötletem!
- Mi? - kérdezte Nina.
- Megtervezzük, hogyan vágjunk vissza az embereknek!
- Én is benne lehetek?
- Persze, Nina! De kéne keresnünk még fakrasokat.
- Nekem van egy falkám!
- Rendben Cleo, ide tudod hívni őket?
- Persze! - majd vonyított egyet.
- Hamarosan itt lesznek!
- Oké. De szerintem nem leszünk elegen. Hiszen a világ bármelyik pontjától jöhetnek.
- A testvéreim valahol itt lehetnek a közelben!
- Szerinted lehet?
- Persze! Együtt engedtek minket szabadon. Keressük meg őket! - majd elindultunk. Órákkal később rájuk is bukkantunk. Mind egy helyen voltak, nekem pedig nagyon ismerősnek tűntek, de nem tudtam, honnan. Megbeszéltük a tervet is, majd Cleo falkáját is felkerestük.
10
Eljött a nagy nap. A csata ideje. Minden tökéletesen haladt. Kezdetét vette a harc. Az emberek semmit sem selytettek. Lassan haladtunk befelé a szűk folyosón. A barátom tolmácsolt mindenkinek, és megértette mindenkivel, miért támadunk rájuk.
- Értitek már? A farkasok azért vágnak vissza nekünk, mert mi elvettük az otthonukat! Úgyhogy legyen elég az állatkínzásokból, fák kivágásából, és hadjuk békén őket! Benne vagytok?
- Benne! - kiabálták valamennyien.
- Akkor mostantól megfogadjuk, hogy békén hagyjuk az állatokat!
Nagyon boldog lettem.
- Zafír? - kérdezte egy hang. Megfordultam, és ott állt egy idős farkas.
- Ismerlek téged?
- Szerintem igen. Nem emlékszel rám?
- Nem. Kéne?
- Igen. Gondolkozz! Én vagyok...
- Anya?
- Igen, kicsim!
Abban a pillanatban éreztem, hogy valami betölti az üres szívemet. Ezt a szót úgy hívják: család. És sajnálom, hogy nem lehetsz már köztünk, és köszönöm, hogy meghallgattál! Szeretlek apa! Nem ismertelek igazából, de tudd meg, én mindig is szerettelek! Ég veled!
VÉGE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése